A templomosok - Dan Jones

A templomosok

By Dan Jones

  • Release Date: 2018-11-28
  • Genre: History

A keresztes háborúk korában virágzó katonai rendek között a templomos lovagrend volt a leggazdagabb, a leghatalmasabb és a legtitokzatosabb.
   Történetüket végigkísérve nem csak a középkor legnagyobb nemzetközi konfliktusával ismerkedhet meg az olvasó, hanem azzal a folyamattal is, hogy miként alakította ki a rend globális pénzügyi hálózatát, hogyan ívelt pályája üstökösként a magasba és vált pápák, királyok, császárok tárgyalófelévé és üzlettársává, és végül hogyan következett be szégyenletes bukása, amelyet máglyák tüze világított be.
   Dan Jones a templomosok 200 éves históriájának minden egyes állomását bemutatja: a 12. század elején történt alapításukat azzal a céllal, hogy védelmezzék a Szentföldre látogató zarándokok tömegeit; elitegységként megvívott küzdelmeiket a keresztes hadjáratok összecsapásaiban a szaracénok, mongolok és a mórok ellen; bankári szerepüket, melynek során nem csak a keresztény országok nemeseinek, hanem fejedelmeinek is kölcsönöket folyósítottak, végül pedig végső romlásukat és a rend megszüntetését, amelyet a vagyonukra és kincseikre áhítozó Szép Fülöp francia király V. Kelemen pápa segítségével idézett elő.

Comments:

12 Comments
Taylor Mackenzie
Amazing! I love this site
Aston Ayers
Only Signup is easy and free, finally I can read this book A templomosok with good quality. Thank you!
Ashley Ann
Been waiting to download this book for months. and finally came out too
Cheryl Lynn
This book A templomosok is very nice, with quick read and download
Erin Cochran Cole
Great selection and quality is better than many Book Store, no kidding.
Kyle Magner
yes, i am also through this to download books
Eric Mn
Yes this really works! Just got my free account
Terry Barnes
One of the best book I've seen this year!
Pastor Shahuano
Excited, Happy Reading guys !!!
Laura Velez Garcia
Thanks, I'm so glad to be reading this book
Wouter van der Giessen
Laura Velez Garcia yes same me too
Janet McCann
Sign up was really easy. Less than 1 minute I was hooked up